Barion Pixel

Ez a pályázat már lejárt.

Ez a rendezvénysorozat már 18 éve képviseli a fenntarthatóság gondolatát, az erdő és a zene, a művészet erejét, az erdő, a természet értékeit, a helyi közösségek összefogásának eredményeit és a helyi termékek fogyasztásának előnyeit.

A Muzsikál az Erdő Alapítvány pályázatai az alkotás, a művészet erejével adnak lehetőséget az érzéseink, élményeink megfogalmazására, életünk harmóniájának helyreállítására.  Az alkotás segítséget ad a jelenlegi járvány okozta nehéz időszak bezártságának átvészeléséhez is.

Az erdő, a természet inspirációt adhat, a veszélyhelyzetben alkotással eltöltött idő pedig megkönnyíti a hétköznapokat.

Miről szól a pályázat?

A kiíró szervezet a természeti környezet szépségére és védelmére szeretné felhívni a figyelmet kreatív pályázataival. A cél az erdő, a természet, a táj élményének felfedezése és megjelenítése, a természeti környezet és az ember viszonyának ábrázolása.

Ennek kifejezésére változatos formában teremt lehetőséget a pályázat, hiszen gyermekrajzok, fotók és irodalmi művek is készülhetnek. Az így készült művek a „Muzsikál az erdő” komplex, összművészeti rendezvénysorozatot egészítik ki, amely  felöleli a művészetek rétegeit, a természet, a környezet megóvásának a fontosságát, a fenntartható életforma jelentőségét.

Ki és mivel pályázhat?

A „Muzsikál az erdő” pályázatra három fő kategóriában lehet nevezni.

Irodalmi pályázat

Erre a pályázatra olyan táj- és természetverseket, erdei meditációkat, prózákat, drámákat, meséket várnak, amelyek összhangban állnak a rendezvénysorozat szellemiségével.

Életkori kategóriák:

  • felnőttek: a műnem és műfaj szabadon választható, a téma az erdő, a természet, a táj szépsége
  • gyermekek 8 -18 éves korig: mese max. 3 oldal terjedelemben

A pályázat részletes kiírását itt találod.

Fotópályázat

Itt elsősorban olyan fotók beérkezését várják, amelyeket a természet, a táj, az erdő élménye inspirált, bemutatja annak szépségét, értékeit.

Kategóriák:

  • általános
  • ifjú fotós
  • mobilos
  • esemény

Az ifjú fotós kategóriában azok indulhatnak, akik 2021. december 31-ig még nem töltik be a 16. életévüket.

A pályázat minden további feltételét megtalálod ezen az oldalon.

Gyermekrajz pályázat

Ebben a kategóriában a gyermekek szabadon választott technikával alkothatnak. A cél: rajzoljanak, fessenek, mutassák meg, hogy milyennek látják az erdőt.

Életkori kategóriák:

  • óvodások
  • alsó tagozatos iskolások
  • felső tagozatos iskolások

Erről a pályázatról minden információt megtalálsz ezen az oldalon.

Szerezz ihletet

Nem tudod, milyen formában fogalmazd meg a gondolataidat az erdőről, a természet szeretetéről és védelméről? Az erdőben tapasztalt harmóniáról? A képre kattintva megnézheted a 2020-as gyermek rajzpályázatra érkezett alkotásokat.

Milyen díjakkal jutalmazzák a legjobbakat?

A pályázatokat neves, szakértő zsűri értékeli.

Az irodalmi pályázat díjai: wellness hétvégék, tárgyjutalmak és könyvcsomagok.

A fotópályázaton a helyezettek egyéni és kollekció díjakat, valamint értékes tárgyjutalmakat nyernek.

A gyermekrajz pályázat jutalmai könyvek, ajándéktárgyak, rajzeszközök és egy családi hétvége. A győztes osztály díja pedig egy egynapos erdei iskolai foglalkozás.

Meddig várják a pályázatokat?

Az irodalmi pályázat és a fotópályázat beküldési határideje: 2021. május 14.

A rajzpályázatra eddig várják az alkotásokat: 2021. április 30. 

Ha szívesen indulnál ezeken a kreatív versenyeken, a kiíró szervezet honlapján minden fontos információt megtalálsz.