Kíváncsi vagy, vajon hogyan ösztönözhet az újrahasznosításra és a környezettudatos személet elsajátítására az élmény-alapú tanulás és a kreativitás? Egy budapesti társadalmi vállalkozás éppen ezeket az eszközöket alkalmazza arra, hogy az érdeklődők egyedi újrahasznosítási módszerekkel kreatív megoldásokat építsenek be mindennapjaikba, és közben környezettudatos attitűdöt sajátítsanak el. Ismerd meg a ReCreativityt és az alapítót, Földi Barbarát, aki még sok más szemléletformáló tevékenységgel ösztönzi követőit a zöldülésre!

Hogyan indult a ReCreativity, és miért pont a fenntarthatóság és az újrahasznosítás került a fókuszba?

A ReCreativity – ha egészen őszinte akarok lenni, akkor nagyon önző módon azért jött létre, mert Én szerettem volna egy lehetőséget (teret, időt) magamnak, hogy alkothassak. A tanulás és munka mellett nagyon kevés időm jutott alkotni és arra gondoltam, hogy ha ez lesz a főtevékenységem, akkor mindennap alkothatok. Persze egy vállalkozás vezetése mellett erre jut a legkevesebb időm – de azt akkor nem tudtam.

Felnőttoktatóként és ifjúsági munkásként sose gondoltam, hogy ebben a szakmában fogok dolgozni – de így lett és nagyon hálás vagyok ezért.

A (környezet)tudatos gondolkodást otthonról hozom. Édesanyámtól tanultam varrni, sokat alkottam vele gyerekként és még ma is szoktunk együtt dolgozni. A kreativitás pedig nem hiszem, hogy mindenkiben benne van – így a vállalkozás alapításakor nem volt kérdés, hogy olyan fenntarthatósággal kapcsolatos programokat szeretnék adni, amivel készségeket – elsősorban – kreativitást lehet fejleszteni. A kreativitás szerintem a 21.század egyik legfontosabb kompetenciája.

Aki most ismerkedik veletek, a honlapon láthatja, hogy igen szerteágazó a tevékenységetek. A kínálat a nagy nemzetközi képzésektől egészen az egyéni konzultációkig terjed. Milyen lépések vezettek idáig?

Az alap tevékenységünk, hogy nemzetközi képzéseket tartunk fiataloknak – ebből nőtte ki magát sok más. Ahogy én változtam, úgy változott velem a cég is. Ebből lett a Cimbi – ahol újrahasznosított anyagokból varrok táskákat. Ebből lettek kisebb események, workshopok, amikor cégekhez megyünk ki és dolgozunk együtt a munkavállalókkal. Valamint ebből nőtt ki a Zerowaste Bootcamp és a blogom is, a Tinyecoambassador, ahol a zöld életmód felé segítem a résztvevőket, hogy ennek az életmódnak egy nagyon praktikus oldalát ismerhessék meg. Itt főleg szülőknek, családoknak mutatok egyszerű tippeket, ötleteket. Vannak workshopok, amik rövidebbek (félnaposak, 1 naposak) és van, ami 1-2 hétvége kifejezetten családoknak.
Az egyéni konzultáció pedig a pandémia alatt született, ahol online tudok segítséget nyújtani azoknak, akik elakadtak vagy nehezen indulnak el egy fenntarthatóbb élet felé.

Hangolódj rá! Ilyen egy kreatív alkotó képzés:

Tudsz ajánlani olyan programot, ami szülőknek, esetleg közvetlenül a gyerekeknek szól?

Van egy workshop (ZeroWaste Bootcamp), ami kifejezetten olyanoknak szól, akik szeretnének elindulni egy fenntarthatóbb élet felé – de még nem tudják a hogyanját. Ebből a workshopból van kifejezetten családoknak, szülőknek szóló verzió is, ahol a családban mindenkinek akad érdekes program. Valamint van kifejezetten pedagógusoknak szóló is, ami egy intenzív továbbképzéssel is felér.

A műhelymunkák általában 2-3 naposak, vidéken. Jelenleg vannak budapesti workshopok is, amik félnaposak és 1 naposak így többen tudnak csatlakozni. A cél, hogy olyan praktikus tudást adjunk át a résztvevőknek, amivel ők is elegendő tapasztalatot szednek össze, hogy otthon is változtassanak.

A workshopokon nagy hangsúlyt fektetek az után követésre és a közösség támogató erejére. A műhelymunkákon élményalapú tanulási módszertannal dolgozunk – nincsenek előadások – mindenki csinál mindent az első pillanattól kezdve.

Nem titok, hogy két kisgyerek anyukája vagy, hiszen a Tinyecoambassador Blogon nyomon követhetjük kalandos utatokat egy fenntarthatóbb élet felé. Hogyan lehet ennyi mindent kézben tartani?

A blogom a kisfiam születésével együtt született meg. Lassan három éve blogolok, eleinte csak magamnak szántam, de mostanra kicsit túl nőtt rajtam, aminek nagyon örülök, mert azt jelenti, egyre többeket érdekel a fenntarthatóbb tudatos élet. Két kisgyerek mellett egyenlőre a legfontosabb, hogy legyen egy fontossági sorrendem – hiszen a legfontosabb, hogy nekik legyek jelen és elérhető. Ezért sok minden az alvásidőkre korlátozódik – ami sok éjszakázást jelent. A férjem – valódi partner és Ő is „szabadúszik”, így sok mindent meg tudunk közösen is oldani és tudjuk támogatni egymást a munkában is.

Eleinte rám nehezedett egy olyan vélt nyomás, hogy egyensúlyba kell tartsam ezt a sok dolgot. Ma már azt érzem, ezt nem lehet és nem is szeretném. Az évek alatt sok minden egybemosódott és sok minden kiegészíti egymást.

Valamint rengeteget számít, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy a munkám feltölt, tudok belőle meríteni. Inspirációt, energiát, kapcsolatokat, barátságokat, így valóban fel tudok töltődni sokszor.

Kattints a fotókra és nézd meg, milyen képek és témák várnak a tinyecoambassadors Instagram oldalán:

Mire számíthatunk tőled a közeljövőben? Hogyan szeretnél hatni a követőkre? Mit tanulhatunk tőled?

Jelenleg rengeteg változás van bennem, körülöttem. A bizonytalanság engem is sok mindenben visszatart, de már dolgozok rajta. Teszem, amit tudok és célom továbbra is, hogy minél több emberhez juttassam el, hogy egyéni döntéseinknek igenis súlya van és az egyéni felelősségvállalás egy nagyon fontos lépés afelé, hogy kezünkbe vegyük az életünk irányítását.

Aki szeretne tudatosabban gondolkodni, fenntarthatóbban élni látogassa meg a blogom és szívesen látom a műhelymunkáimon is.

A műhelymunkák időpontja jelenleg egyeztetés alatt. 2020-ban már csak Budapesten lesznek workshopok. A jövőévtől tervezünk újra hétvégi műhelymunkákat vidéken.