Van egy kislány, akinek csuda jó dolga van, mert az anyukája egyedi mesékkel és versekkel halmozza el környezetünk védelméről, a klímaválságról és más fontos témákról. Szerencsére ezek a mesék ma már a többi gyerekhez is elérhetnek a Zoé meséi honlap segítségével.
Ismerd meg Jánosi Brigót, akitől Zoé meséi erednek.

Mi volt előbb, a mesélés vagy a környezetvédelem iránti érdeklődés?

Az egész környezetvédelem, meg úgy az állatvilág, az állatvédelem felé mindig is érdeklődve fordultam, és a magam módján próbáltam megóvni vagy legalábbis figyelni rá. Azonban sokáig ennél több nem nagyon történt. Legalábbis nem tudatosan.

Maga az írás gyerekkoromtól kezdve velem volt, újságban is írtam rendszeresen verseket, később jelentek is meg felnőttként írásaim. 2017 óta pedig egy más témájú blog vezetője vagyok, így folyamatosan fejlődik a tudásom az írás terén (is). Ez utóbbi így nem idegen számomra.

Zoé születésével elindult bennem egy új fogaskerék, biztos sokan egyetértően fognak bólogatni ezzel kapcsolatban. Először egyébként maga az oldal teljesen más irányba indult. De azt sosem éreztem igazán a magaménak. Zoé a fogzás miatt sehogy sem tudott elaludni, én pedig nyilván egy idő után kifogytam a témákból, egyszerűen nem tudtam már mit mondhatnék neki. Ránéztem a szobájában található dekorációra és az alapján találtam ki az első saját mesém. Egy idő után már ez bevett szokás volt és a férjem mondta, hogy ezt nem kéne csak magunknak megtartani. Így találkozott az írás és maga a mesék világa.

Ahhoz, hogy a környezetvédelmet választottam, egy meseíró pályázat adta meg az utolsó löketet. Ahhoz, hogy le is horgonyozzak a téma mellett. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem érdekel a pályázat, hanem tényleg elkezdtem kitaposni az én saját utamat. Egy olyan utat, amit a magaménak éreztem és érzek azóta is. Vajon mit fog megélni, azt még nem tudom. De időről időre egyre több visszajelzést kapok arról, hogy erre szükség van és másoknak is tetszik. És ez jó.

Mesélőnek születni kell vagy meg lehet tanulni a mesterséget?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebb annak, akinek alapvetően meg van a készsége hozzá vagy legalábbis nagyon érdekli a meseírás. De alapvetően tanulható, hiszen ilyen jellegű végzettséget is lehet szerezni az iskolákban. Viszont azért alkottam meg pont az új meseíró kurzusomat, hogy azoknak is elérhető legyen az érzékenyítésnek ez a fajtája, akik egyébként nem gondolkodnak komoly írói attitűd kiépítésében, hanem csupán a gyermekeiket szeretnék megörvendeztetni.

Online formája pedig értelemszerűen a vírushelyzetre való tekintettel készült. És pont emiatt jött ez az ötlet. Vannak, akik nehezebben viselik ezt az időszakot, vagy más témában is szeretnék érzékenyíteni a gyereket. Nekik is jól jöhet ez a módszer, hogy saját mesével neveljük a jövő generációit.

Nem vagyunk egyformák. Aki fontosnak tartja, hogy meséljen vagy írjon, alkosson a gyermekének, annak valóban nehéz dolga van. Segíteni szeretnék, ennyi az egész. 😀

Hány éves gyermekekhez szólnak a meséid?

Azért kezdtem el a legkisebb korosztályt megcélozni, mert az ő részükre nem készül annyi minden, akár mesekönyv, játék vagy ilyesmi a témában. Pedig igenis minél korábban kezdjük el az érzékenyítést, annál valószínűbb, hogy környezettudatos felnőtt válik belőlük. Saját tapasztalatom is egyébként azt mutatja, és a környezetemben is látom, hogy rengeteg kérdésük van már az óvoda előtt is!

Kijövök a gyerekekkel és értek a nyelvükön. 15 éves voltam, amikor a kisebbik húgom megszületett. Neki köszönhetően derült ki, hogy értek a gyerekekhez, így végeztem el a pedagógiai asszisztens képzést, amely által tapasztalatot szereztem a családon kívül óvodában, és iskolában is egyaránt. Ahogy nőtt a húgom, úgy az én tapasztalatom is gazdagodott, hiszen rengeteg időt töltöttem vele, támogatva édesanyám munkába járását. A pont az i-re a kislányom születésével került fel, a tapasztalatszerzés egy új útján járhatok. 😀

Sokat segítenek a szakemberek, vásárlók, ismerősök visszajelzései is. Persze nem lehet kategorizálni, minden gyerek más. Zoénak például jobban “fekszenek” az idősebb korosztály könyvei, így másfél évesen simán mehetnek neki a meséim, de egyébként volt olyan 4 éves, akinek nem jött be. Érdemes tehát a gyermekünket figyelembe venni, de mindent összevetve óvónői ajánlások alapján 3 éves kortól ajánlottak a meséim.

Mi születik meg előbb, a téma vagy a szereplők? Ki segít abban, hogy az általad megálmodott történet a papíron is megjelenjen?

Hát általában úgy írok egy mesét, hogy először kitalálom, miről szeretnék írni. Ha ez megvan és szükséges, akkor kutatok, olvasok a témában, amíg meg nem érkezik az a bizonyos isteni szikra vagy villámcsapás – kinek hogy tetszik – ami aztán elindít bennem valamit, és így születnek meg majd a mese szereplői. Tehát maga a történet.

Amikor megérik bennem az, hogy ebből tényleg mesefüzetet is szeretnék, akkor először ki kell találnom, hogy milyen képi világot szánok neki. És ehhez mérten keresem meg általában az illusztrátort. Aztán kiderül, hogy akit éppen kinézek, egyáltalán elvállalja-e a munkát, ráér-e, és nekem belefér-e a grafikus által szabott keret. Mert mindegyik másképp dolgozik, másmilyen áron. Nem szeretnék egy stílusnál leragadni, ami a rajzokat illeti, hiszen minden gyereknek más tetszik és ugye nyilván itt az a cél, hogy minél több gyereket meg tudjak szólítani.

Ez látható a mesefüzetek kínálatában, és ezért van az, hogy például most a veszélyeztetett fajokra kezdtem el koncentrálni, hiszen több gyermeket meg tud érinteni, meg tud fogni egy állat. Főleg, ha az csíkos és mondjuk nagy fogai, karmai vannak. De van, akihez inkább közelebb áll a manó karaktere. Összességében mindig az illusztrátorra hagyatkozom.

Itt van két csodás mesefüzet a kínálatból:

Jól tudom, hogy jövőre már kizárólag környezetvédelmi témájú versek és mesék lesznek a weboldalon?

Igen, így van. És azért döntöttem így, mert szeretnék tényleg egy témával foglalkozni. Így nyilván nem csak nekem, hanem másoknak is sokkal könnyebb eligazodni nálam. Ezért januártól nem lesznek sehol máshol megtalálhatóak a korábban más témában írt meséim és verseim.

Nem csak meséket és verseket írsz, korábban már szóba került az online tanfolyam is. Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Nagyon rátapintottál. Mert mint ahogy korábban is mondtam, vannak más jellegű terveim, amivel segítem a felnőtteket a környezettudatos nevelés útján. Hát nyilván a koronavírus elég rendesen közbeszól, én is folyamatosan próbálok aszerint gondolkodni, hogy ehhez alkalmazkodva is tudjak segítséget nyújtani. Ugyanakkor, ha visszatér az életünk végre a régi kerékvágásba, akkor is legyenek eszközeim.

Ez jelent workshopot is, különféle csomagokat és foglalkozásokat. Igyekszem a jövőt úgy tervezni, hogy bárhogy alakul is a pandémia, mindenképpen valamilyen formában meg tudjon jelenni az, amit eltervezek.

Hol érdemes követi téged? Milyen fórumokat használsz?

Nem használok túl sok fórumot, vagy legalábbis a másik blogomhoz képest, mert ott szinte mindenhol jelen vagyok. A Zoé mesével Facebookon és Instagramon lehet találkozni, illetve ugye van a weboldal. A legaktívabb az Instagramon vagyok, ahol több mindent megosztok, háttér információkat, kulisszatitkokat, a mindennapjainkat.

A hírlevélre feliratkozóknak a postaládába szintén kulisszatitkok érkeznek kedvezményekkel.

És még szeretném megemlíteni a Facebook csoportomat, ami a zöld nevelés névre hallgat. Ezt is azért hoztam létre, hogy egy eszközt biztosítsak a koronavírustól függetlenül a felnőttek számára. Tippeket, ötleteket adok a zöld neveléshez, az otthoni foglalkozásokhoz (torna, kreatív foglalkozás, mondókák) összességében.