Lépj be a tudományok virtuális világába, és ismerd meg mindazokat a hazai és nemzetközi projekteket, intézményeket és kutatókat, akik tudományos munkája környezetünk védelmét, a fenntarthatóságot segíti!

Ahogy 2020-ban szinte minden programot, így ezt a rendezvényt is alaposan átalakította a világjárvány. Idén kivételesen a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a programokat

A forma is új a Kutatók Éjszakáján. A hagyományostól eltérően most a virtuális térben zajlanak az előadások, workshopok, beszélgetések, kiállítások, tárlatvezetések, kísérletek, laborlátogatások, bemutatók, versenyek, filmek és kreatív foglalkozások.

Kiválogattam neked a csaknem ezer programajánlat közül azokat, amelyeket a szervezők általános iskolásoknak is javasolnak. Böngészd át ezt a listát, és tölts el két napot a tudósok világában!

Kisiskolásoknak is ajánlott programok

 

BIOLÓGIA ÓRA - ÁLLATI LÁBNYOMOZÁS

A hazánkban egyes élőhelyeken meghatározó emlősöknek, valamint az elmúlt években ismét megtelepült, vagy éppen több alkalommal megjelenő emlősállatoknak gyakran csak a lábnyomaival találkozhatunk. Különösen hóban, vagy esős idő után a lábnyomok árulják el egy-egy faj jelenlétét. Érdemes az egyes lábnyomok jellegzeteségeit megismerni, így a későbbi kirándulások, túrák alkalmával sokkal könnyebben tudjuk majd a nyomokat adott állatfajhoz társítani.

Eszterházy Károly Egyetem

MIKROMŰNYAGOK FOLYÓINKBAN

Mikroműanyagnak nevezzük az 5 mm-nél kisebb műanyag részecskéket, melyek legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyag szemét aprózódása révén keletkeznek, és jelenleg már globális problémát okoznak. Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén elkezdett átfogó kutatások rávilágítanak, hogy a hazai folyók üledékében is jelentős mennyiségű mikroműanyag szennyeződés lehet. A mikroműanyagok mindenütt jelen vannak, ott is ahol nem gondolnánk. Egy rövid előadást követően lehetőség nyílik a téma kutatóival online is beszélgetni.

Szegedi Tudományegyetem

TESZTELD A TUDÁSOD A FENNTARTHATÓSÁG TÜKRÉBEN!

Ismered a környezetedet? Ha nem, gyere és segítünk hogy bővítsd a tudásod.

Pannon Egyetem

KÖRNYEZETED ÉS A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA - TANULJ VELÜNK MINDKETTŐRŐL!

Tisztítsuk meg együtt az óceánokat!
Segíts megtanítani A.I.-nak a robotnak, hogyan különböztesse meg a halakat a szeméttől!
A játékos feladat közben nem csak a mesterséges intelligenciáról tanulhatsz, de még a környezetedet is megvédheted a segítségével.

NaTE – Nők a Tudományban Egyesület

"TISZTA VÍZZEL ÁLMODOM"

Gondolkodtál azon, honnan jut el az emberekhez a tiszta víz?  És utána hova megy? Mit szabad leereszteni a lefolyóba, és miért fontos ez? Tudtad, hogy a víz, amit mi iszunk, egykoron már átment egy dinoszaurusz veséjén?
Ezekre és még több vízgazdálkodással kapcsolatos kérdésre keressük együtt a választ a Kutatók éjszakáján. Az interaktív előadást Dr. Somogyi Viola,  a Fenntartható Megoldások Kutatólaboratórium egyetemi docense tartja.

Pannon Egyetem

Felsősöknek és nagyobbaknak szánt programok

ÖKOLÓGIAI TÚLLÖVÉS, AVAGY A GLOBÁLIS TÚLFOGYASZTÁS NAPJA

Az előadásban bemutatjuk az Ökológiai túllövés, avagy a Globális Túlfogyasztás Napja kiszámításának módszerét. Bemutatjuk a túllövés dátumainak alakulását az elmúlt 50 év tekintetében. Bemutatjuk az ökölógiai lábnyom értékének értelmezését és globális alakulását. Az előadás kitér a koronavírus járvány okozta csaknem három hetes Túlfogyasztási Nap visszatolódásának okaira 2020-ban.

Soproni Egyetem

AZ E BETŰ MÖGÖTT - NÖVÉNYI EREDETŰ ÉLELMISZER-ADALÉKOK

Az E kódú élelmiszer-adalékoktól sokan tartanak, azt gondolva, mind ártalmas, mesterséges anyag. Az előadás röviden ismerteti, mit is jelentenek ezen kódok, miért és milyen módon használunk élelmiszer-adalékokat, és bővebben foglalkozik közülük azokkal, melyek nem mesterséges, hanem növényi vagy félszintetikus eredetűek.

Eszterházy Károly Egyetem

ERDEI ÁLLATOK, ÁLLATCSALÁDOK

A gyermek képeken, történeteken és meséken keresztül ismerkedik az őt körülvevő világgal, ami által érzelmi közelségbe kerül a természeti környezettel. Pozitív viszonyulása a természeti környezetéhez élményeken alapul. Ebben a folyamatban segítségére van a szülő és a pedagógus is. A szülő szerepe a megismerési folyamatban elengedhetetlen, melyhez pontos, hiteles információkra van szükség, melyek nem minden esetben vannak birtokunkban. Jelen előadás egy betekintést ad a vadon élő állatok témakörébe. Ez tartalmazza a fajok egyedeinek pontos megnevezését, élőhelyüket és táplálkozásukat is érintve. A diasor végén egy mesékből álló ajánlás is szerepel, melyben főszerepben a vadon élő állatok vannak.

Soproni Egyetem

BIOLÓGIA ÓRA - A GOMBÁK VILÁGA

Az esős ősz számos gomba megjelenésének kedvezett. Ezek példáján próbáljuk meg bemutatni a gombák érdekes világát.

Eszterházy Károly Egyetem

INTERAKTÍV SÉTA A ZÖLD KAMPUSZON

Érdekel a környezettudatosság? Szívügyed az energia-megtakarítás és a környezetvédelem? Már az óvodában is a szelektív hulladékgyűjtést gyakoroltad? Zöld kvízünkben a fenntarthatósági kérdések megválaszolása mellett izgalmas tényeket is tanulhatsz! Esővíz- vagy zöldhulladék-hasznosítás? Mi már megtettük az első lépéseket! Gyere velünk a Zöld Kampuszra!

Pannon Egyetem

TÁPLÁLKOZÁS ÉS KÖRNYEZET

A táplálkozás átalakitása napjaink divatos témája. Nagyon keveset tudunk azonban arról, hogy a sokszor hangoztatott “egészséges táplálkozás” vajon milyen terheket jelent a környezet számára? Az előadás egy nagyon fontos, egyre inkább hiánycikké váló tényező, a vízfelhasználás szempontjából elemzi a táplálkozás és a környezetvédelem összefüggéseit.

Szent István Egyetem

MEGEGYÜK VAGY ÚJRAHASZNOSÍTSUK A CSOMAGOLÁST?

A program során bemutattásra kerülnek egyes fenntartható élelmiszercsomagolási alternatívák, illetve azon tényezők, melyek szükségessé tették és teszik az ilyen jellegű fejlsztéseket. A résztvevők betekintést nyerhetnek olyan kutatsái témákba, melyek környzetbarát módon csökkenthetik az élelmiszerveszteség mennyiségét és hozzájárulnak a csomagolási hulladékok minimalizálásához. 

Szent István Egyetem

ÍGY TISZTÍTUNK MI: VÍZ- ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSI TECHNIKÁK LABORATÓRIUMI SZEMLÉLTETÉSE

Érdekel a környezettudatosság? Szívügyed az energia-megtakarítás és a környezetvédelem? Laboratóriumi kísérletek bemutatása a fizikai módszerektől, például a klasszikus ülepítéstől, ultrahangos kezeléstől a kémiai kezeléseken, koaguláción, flokkuláción át a membránszeparációs ultraszűrésekig és biológiai tisztítási módszerekig, fermentorok használatáig. Cél egy széles, általános tisztítási technológia részeinek, számos technikának a látványos bemutatása. Polimer membránszűrő lapok előállításának demonstrálása. További cél a kutatói pálya népszerűsítése a környezettudományok és a műszaki területeken. Víz- és szennyvíztisztítással kapcsolatos látványos laboratóriumi kísérletek bemutatása, mérnöki és kutatói megközelítéssel, az SZTE Mérnöki Kar Laboratóriumaiban előre felvett videókkal szemléltetve. Az SZTE Mérnöki Kar Folyamatmérnöki Intézet programja.

Szegedi Tudományegyetem

RENDSZERSZEMLÉLET A TERMÉSZETVÉDELEMBEN

Az előadás bemutatja, hogy a XXI. században az informatikai eszközök hogyan segítik a természetvédelmet. Nagy adatbázisok, új algoritmusok és egy gyökeresen újszerű szemléletmód segíthet abban, hogy még egy kicsit védjük, ami védhető, megnövelve a természetvédelem hatékonyságát.

ELKH Ökológiai Kutatóközpont

MADÁRÉNEK-KUTATÁS AZ ÖKOLÓGIA, EVOLÚCIÓ ÉS TERMÉSZETVÉDELEM HATÁRTERÜLETÉN

Mindannyiunk rácsodálkozott már a madarak énekének változatosságára és hazánkban is sokan hódolnak a madármegfigyelésnek. Azonban a kutatók számára is kiemelt jelentőségű a madárének kutatása.

Az ebben a témakörben felgyülemlett ismeretanyag alapján fontos általános ökológiai és evolúciós kérdéseket lehet tisztázni. A madárének változatosságát kutatva sokrétű kódolási megoldásokat tárhatunk fel, és így érthetjük meg jobban az állatok párválasztását és területvédő viselkedését. A madarak énektanulási mechanizmusát tanulmányozva az állatok környezethez való alkalmazkodási képességéről alkothatunk tisztább képet. A tanult madárének az emberi nyelvhez hasonlóan térbeli és időbeli mintázatokat mutat, így nagyobb skálán a madárének tanulmányozása révén az állati kultúrák jellemzőibe kapunk bepillantást. A fejlett, számítógéppel segített kutatási módszereknek hála a természetben felvett madárénekek alapján az ökoszisztéma állapotáról és változásairól kaphatunk információt. Az előadás során betekintést kaphatunk a madárének kutatás során használt modern módszertani eszköztárba és az aktuális kutatási irányokba.

ELKH Ökológiai Kutatóközpont

KÖZÖSSÉGI VÁLLALKOZÁS, AMELY ÁTALAKÍTJA A TERMELŐ ÉS A FOGYASZTÓ VISZONYÁT

A nyíregyházi Kosár esete. Zalatnay László szerint a Kosár sikerének egyik kulcsa, hogy a projektben résztvevők nem elégedtek meg azzal, hogy csináltak egy hulladékmentes közösségi boltot, és tudják, ennél többre lesz szükség, struktúrát is kell váltani. Mint fogalmazott, most egy olyan termelési és fogyasztási struktúra működik, mely miatt annak az élelmiszernek a kilencven százaléka, amit az emberek Nyíregyházán vagy akár Győrben és Pécsen megesznek, nem a helyi gazdaságokból származik. Ha pedig nem helyből származik az élelmiszer, annak nem csak a környezeti lábnyoma óriási, de ráadásul a helyi gazdaságból viszi el a pénzt.” A program során egy hosszabb vitaindító előadást hallgatunk meg, melyet követően várjuk a hozzászólásokat.

Budapesti Corvinus Egyetem

ÉLELMISZERTERMELÉS OKOSAN!

Ismerd meg az ELTE Informatikai Karán futó agrárinformatikai projekteket! Gondolkozzunk együtt, hogy miért fontos a környezettudatos és modern gondolkodás! Mi kell ahhoz, hogy közelebb hozzuk az informatikát a mezőgazdasághoz?

Eötvös Loránd Tudományegyetem

A FÁK TITKOS ÉLETE, AVAGY A FÖLDI AVATAR

Könyvbemutató „A fák titkos élete” Peter Wohlleben könyvéről melyben arról ír, hogy „Mit éreznek, hogyan kommunikálnak a fák? Egy rejtett világ felfedezése.” A növényeket „csak” természetesen jelenlévőnek tekintők számára érdekes ismereteket nyújt a szerző, melyeket az este folyamán bemutató kísérletek és tudományos magyarázatok támasztanak alá. Aki szereti a természetet, a növényeket, az erdőt az izgalmas felfedezéseket tehet a növények titkos életéről.

Eötvös Loránd Tudományegyetem

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS, ÉGHAJLATMODELLEZÉS, FINOMHANGOLÁS

A klímaváltozásról röviden, tényszerűen. Az előadás bemutatja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló megfigyelések, adatok alapján mi tudható a földi klímaváltozásról és annak lehetséges jövőbeli lefolyásáról, valamint a Kárpát-medencére vonatkozóan milyen változások valószínűsíthetők, illetve az ismereteink milyen módon pontosíthatóak.

Eötvös Loránd Tudományegyetem

ZÖLD ÚT A KÖRFORGÁSHOZ

Tölts el egy kellemes estét a Kutatók Éjszakáján a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karával, amelyen érdekes, gazdasági témájú előadásokkal várunk.
Nincs más teendőd, csupán látogass el Facebook oldalunkra november 27-én 19:00 órától, kuckózz be, készítsd be a forró csokit, teát vagy forralt bort, és a programról mi gondoskodunk: házhoz visszük a gazdaságtudományt!
Miről szól az előadás? Tudtad, hogy lehet kávéból nyomdafestéket készíteni? Mennyi olyan ruhád van otthon, amit nem is hordasz? Érdekel, hogyan változtathatnál ezen? Tudtad, hogy Amszterdam 2050-re 100%-ban átáll a körforgásos gazdálkodásra? Fenntarthatóság, újrahasznosítás, szelektív szemétgyűjtés, megújuló energiahordozók, ökológiai lábnyom, körforgásos gazdaság… Manapság egyre “divatosabb” fogalmak. Ugye, Neked is ismerősek? Ha érdekel a környezet, a társadalom és lakóhelyed jövője, akkor hallgasd meg az előadást, amelyen betekintést nyerhetsz a körforgásos gazdaság témakörébe!

Pannon Egyetem

Egy extra ajánlat gimiseknek és idősebbeknek

A SZÍNEK JÖVŐJE / FUTURE OF COLOURS

A 2018 óta érezhetően a médiában is megerősödő fenntarthatósági divatirányzatok nyomán az lehet az érzésünk, hogy már minden biopamutból van és ökológiailag is korrekten előállítva. A valóság ennél árnyaltabb, a textilismereti kultúránk fejlesztésre szorul, mellyel a közvetlenül a testünkkel szinte egész életünkben érintkező ruhák legalapvetőbb tulajdonságainak megértését ösztönözzük.
A tervezett program keretében a résztvevők előadás formájában részletesebb betekintést nyerhetnek a ruházataink alapját képező anyagok és festékek viszonyába, valamint ezek jövőbe mutató lehetőségeiről. A jelenlegi nagyipari festési módszerek nem fenntarthatóak és környezetbarátak, ám léteznek olyan kísérletek, melyek teljesen új alapokra helyezik a ruháink színeivel való viszonyunkat. Milyen alapanyagokon milyen új festési módszerek lehetségesek? Vannak könnyebben és nehezebben előállítható színek, bőrbarátabbak és veszélyesebbek?
Az előadó a hazai fenntartható divattal foglalkozó alkotók egyikeként ilyen irányú kezdeti kutatásait szeretné megosztani az érdeklődő közönséggel, egy női ruha készítő, műhelyvezető és művészeti menedzser szemszögéből.

Eötvös Loránd Tudományegyetem